2015. február 6., péntek

Ugrálj és jobban leszel!



Egy Németországban született tanulmány azt vizsgálja[1], hogyan hat a tánc, illetve a le-föl mozgás az életörömre, hangulatra. A kutatásban egy olyan kísérletet végeztek, ahol egyetlen olyan táncos szekvenciát tanítottak meg depressziós betegeknek, melyben sok a vertikális tengelyen való mozgás.

Fontos megemlíteni, hogy a táncolást nem követte semmiféle beszélgetés, se feldolgozása, megdolgozása az élményeknek, ahogyan az egyébként egy táncterápiás csoportban lenni szokott. Kizárólag azt vizsgálták, hogyan hat egy ugrásokkal telített körtánc a hangulatra.

Meglepő vagy nem, de kiderült, hogy az ugrálás, a vertikális tengely mentén való mozgás, a végtagok használata és az együttmozgás nagymértékű javulást hozott a depressziósok állapotában! A kontrollcsoportnál, akik biciglis tréningen vettek részt, tehát ugyanolyan intenzív mozgást végeztek, sokkal kisebb javulást tapasztaltak. Természetesen nem kell depressziósnak se lenni ahhoz, hogy a hangulatváltozás bekövetkezzen.

Ha szeretnél folyamatosan aktuális infot kapni a tánc és művészetterápiás módszerekről katt ide

Ha kedvet kaptál a táncterápiához, itt jelentkezhetsz:


https://docs.google.com/forms/d/1pzIQvoEWnqgKwcQrZaIOgWrUYgW7LrebBPz-CQJ5rTA/viewform?formkey=dGdQQ1VnNGFGRHByUm1INjk2X2dEUUE6MQ#gid=0so-kert-kostolo.html

A hivatkozott cikket egészben ezen a linken megtalálod: http://www.adta.org/Resources/Documents/Koch%20-%20The%20joy%20dance%20study.pdf



[1] Sabine C. Koch,Katharina: The joy dance Specific effects of a single dance intervention
on psychiatric patients with depression, in: M The Arts in Psychotherapy 34 (2007) 340–349


LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...