2016. február 14., vasárnap

A test, amely összeköt - műhely a Magyar Pszichológiai Társaság Naggyűlésén

A Magyar Pszichológiai Társaság Naggyűlésén műhelyt fogunk tartani, melyre szeretettel várunk minden Tánctér kedvelőt, olvasót, érdeklődőt!
A Naggyűlés a következő címen érhető el: http://mptnagygyules.hu/

absztrakt:

A test, amely összeköt-
Táncterápiás műhely és módszerismertető

Testünkben összekapcsolódik a múlt és a jelent, hiszen egy testünk van, ezt hordozzuk, tápláljuk, térbe írjuk magunkat vele, illetve tapasztalatokat szerzünk, szeretünk vele, életet adunk és kapunk, emléikeinkhez kapcsolódunk általa. Testünk mindig jelen van, még akkor is, amikor a mentális és fizikai defecitek már nagyon erőteljesen jelentkeznek. A táncterápia épp ezért egészen idős, akár demens, vagy Alzheimer-kóros betegeknél is alkalmazható, a testi kapcsolódás és mozgatás segíti az emlékek felidézését, az egymásra hangolódás a kapcsolatba kerülés a közös(ségi) tér kialakulását, még akkor is, ha erről nincs pontos mentális belátás.

A műhely az Integrált Kifejezés és Táncterápia (IKT) módszerébe nyújt bepillantást, illetve sajátélményhez juttatja a résztvevőket.

Az IKT egy mozgásos hangsúlyú, de más kifejező eszközökkel (rajz, festés, agyagozás, hangszer, saját hang, mesék, stb.) is dolgozó egyéni és csoportterápiás módszer.


 


Az IKT legfontosabb hatótényezője, ugyanúgy, mint bármely más pszichoterápiák esetében, a paciens-terapeuta között kialakuló kapcsolat. A pszichoanalitikus, a tárgykapcsolat- és a késõbbi szelfpszichológiai elméletekre épül, amelyek a személyiségfejlõdésben a korai, preverbális idõszak fontosságát hangsúlyozzák, kiemelve az anya-gyerek kapcsolat elsõdlegességét (Bálint 1994, 1999, Winnicott 1999).
A terápiás kapcsolatban az élmények megtarthatóak és kifejezhetőek lesznek.  A módszer alapja, hogy a páciens személyiségét természetesen a terápiába is magával viszi, így problémái a terápiás kapcsolatban és az alkotásban is megjelennek.

A műhelyen testtudati munkával indítunk, majd a kapcsolódás különböző formáival kísérletezünk. Megismerjük,  hogy az "itt és most"-ban mi esik jobban az egyéni, csoportos, vagy páros munka. Pillanatnyi lenyomatot készítünk saját aktuális állapotunkról és élményeinkről.
A műhely során olyan gyakorlatokat is megismerhetnek a résztvevők, melyeket a már említett, szélsőséges testi és szellemi állapotban levő páciensekkel történő munkában kezdtem alkalmazni. 

kulcsszavak: táncterápia, hangolódás, szelf és a másik, demencia

A műhelyt tartja:
Salz Gabriella
PTE Pszichológia doktori iskola doktorandusza, Elméleti pszichoanalízis program
Gálfi Béla Gyógyító és Rehabilitációs Kht., Tánctér


https://docs.google.com/forms/d/1pzIQvoEWnqgKwcQrZaIOgWrUYgW7LrebBPz-CQJ5rTA/viewform?formkey=dGdQQ1VnNGFGRHByUm1INjk2X2dEUUE6MQ#gid=0so-kert-kostolo.html




LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...