A belső hang nyomában
Nem, nincs egységes recept arra, ki mikor lehet jól, vagy jobban. Viszont hiszem, hogy mindnyájunkban van belül egy hang, egy tudás, ami pontosan tudja, mire van szükségünk, merre van a mi irányunk. Lehet, hogy erősebb a kapcsolatunk ezzel a hanggal, lehet, hogy elnyomjuk magunkban, pl. félelemből, vagy megszokásból.
#1 Érdemes a zajban a belső hangunkra és tudásunkra figyelni. Valamikor arra int, hogy álljunk meg, hogy vonuljunk vissza, vállaljunk kevesebbet, valamikor arra, hogy váltsunk irányt, valamikor pedig ujjong, hogy végre úton vagyunk, jó helyen és jó időben. Persze lehetnek hitrendszereink, amelyek ilyenkor működésbe lendülnek, leütik a hangot és azt mondják: “Csönd! Ez nem igaz, ez veszélyes. Rád nem hallgatok.” De eljön az idő, amikor a hang már olyan erősen toporzékol ott bennünk, esetleg tüneteket produkál, beteggé, vagy allergiássá tesz. Persze sokaknál nem kell ilyen messzire menni, mert valahogy jobban tudnak, jobban megtanultak figyelni a belső hangra, vagy egyszerűen több támogatást, kevesebb lökést, szúrást kaptak.
#2 A belső hang megtalálását nehezíti, sőt sokszor meg is akadályozza, ha épp krízisben vagyunk, és itt nem kevernék össze egy életközép válságot egy komolyabb veszteség élménnyel, vagy egy valódi válsághelyzet túlélésével. Ilyenkor biztonság érzetünk megerősítése, érzéseink kifejezése és az átéltek feldolgozása az elsődleges cél. Utána kereshetjük a kihívásokat.
Amikor a belső hang leül velünk szembe az asztalhoz -
saját élmény :)
- - - - -- - - - - - -
Olyan is van, hogy belső hangunk jön velünk szembe, egyszerűen oda kerülünk, oda kerülünk mellé és beszélhetünk hozzá a szó valós és átvitt értelmében is.
Megdöbbentő saját élményem, amikor egyszer azon morfondíroztam, hogy feladjam-e addigi munkahelyemet, ami biztonságot nyújtott ugyan, de több szempontból is egyre korlátozóbbá kezdett válni.
Rendszerint egy remek helyen ebédelek, ezt el kell mondjam. Általában kevés a hely és sokan vagyunk, ami abból is fakad, hogy kicsi, az étel viszont mennyei. Viszont le lehet ülni másnak az asztalához, nem tiltja semmiféle etikett. Így történt, hogy leültem egy idősebb férfi asztalához.
Akcentussal azt mondja nekem: Tökéletes! Közben az ételre mutat. Igen, vágom rá lelkesen, valóban az. Itt meg is állhatnánk, de a férfi tovább beszél, elmondja, hogy próbál magyarul, bár nehezen megy. Megkérdezem, hogy amerikai-e, de mellétrafáltam, mert angol. Utána valamiért késztetést éreztem, hogy a szakmája után érdeklődjek.
Festő, mondja ő. Nahát – gondoltam - milyen érdekes párhuzam. Elmeséltem, hogy én festést a terápiában is használom. Bólogat, mondja: Igen, már hallott ilyesmiről. Majd elmesélte, hogy ingázik Anglia és Magyarország között. Hát mondom, ez nálunk nem jellemző, mi szeretünk a fenekünkön ülni egy helyen. Ezt inkább testbeszéddel mutatom. Erre nevet, majd hirtelen elbúcsúzik., mint aki hirtelen észbe kap, hogy
kifut a tej otthon.
Ismét volt hely az asztalnál. Nem sokáig. Egy lány ült le oda... Bennem a folytonosság érzete maradt és kíváncsiság. Amikor elkezdtünk beszélgetni számomra folytatás volt, számára kezdet. Fura volt végiggondolni, hogy ennél asztalnál mennyi ilyen beszélgetés folyhat, ahol a résztvevők kéz a kézbe adják a kilincset. Lám csak, az előző asztal társam is elmondott valamit, fest és ingázik. Ezzel tudtam mit kezdeni. Biztos volt sok más jellegtelen vonása, de ebben az 5 percben ezek emelkedtek ki. A lány is beszélgetésbe kezdett. Most már kicsit rámenősebb voltam, megkérdeztem, mi a foglalkozása. Erre ő elmondta, hogy éppen most semmi. Igyekszik hasznosan kitölteni a holt időt, ami így épp hogy nem holt, mert élettel tölti meg. Most épp akro jógázik. Huh, gondoltam magamban. Épp abban vagyok, hogy felmondjak a munkahelyemen és valami sokkal szabadabb dologba kezdjek, de persze jönnek a kérdések, hogy szabad-e ezt. Leül velem szemben egy festő, aki ingázik és egy lány, aki épp szabadon tölti az idejét. Természetesen mindenkinek mást és mást mond a belső hang, nem kell mindenkinek azonnal kilépni a munkahelyéről :) Sőt, lehet, hogy valakinek minden haja szála égnek áll ettől és boldogan nyugtázza, hogy ő milyen jó helyen van, el sem tudja képzelni nélküle az életét. Nem vágyik ilyen szabadságra, esetleg tekintélyre vágyik, vagy arra, hogy kiszámítható jövedelme legyen...
Lehet bagatellizálni, hogy persze nyilvánvaló, hogy az én akkori figyelmem emelte ki ezeket a hansúlyokat, ha mással vagyok elfoglalva, akkor észre sem vettem volna, vagy beszélni sem kezdek. Természetesen ez így van... De a belső hang bennem azt mondta, Igen. Igen, igen, igen! Éreztem az egyezést. Nyilván ezt emeltem ki, ez emelődött ki bennem, mert ezt akartam kiemelni, mert ez segített nekem meghallani, kihangosítani a belső hangomat. Természetesen volt ebben némi szabadon hagyás, belemenés, döntés is, hiszen leültem épp oda. Beszélni kezdtem, épp azzal, akivel.
Az említett beszélgetéseket, a belső hangos ujjongást még három hónap tipródás követte a váltás előtt :) A döntés után pedig még további döntések, nehéz helyzetek következtek, mert azzal, hogy tettünk egy lépést a belső hang irányába még nem mindig jön el azonnal a kánaán.
Nevezhetjük ezt a belső tudást intuíciónak, hogy az ember valahol mélyen, a legMAGjában érzi, mi a jó neki és mi nem és merre kell mennie ahhoz, hogy jó legyen. Viszont, ha nem gyakoroljuk, sosem megyünk utána, akkor nem tud intuíciónk a kezünkre játszani. Lehet sodródni és figyelmen kívül hagyni a jeleket és lehet olvasni belőlük. Persze még ez sem elég, hiszen az olvasás nem jár együtt cselekvéssel. Felelősséget vállalni, dönteni, cselekedni, az bizony sokszor nehéz. Akkor már az ismerős gyötrődés is sokkal elviselhetőbb, legalábbis ideig óráig, amíg nem jön egy nagyobb felhő, vagy zivatar.
Mindenkinél egyéni, mi segít visszajutni ehhez a belső igazsághoz, maghoz. Mi segít megerősödni és mi segít hallgatva a belső hangra, NEM-et mondani, dönteni. Helyzetekből kilépni, másba belépni. Nekem sokszor az alkotás segít, ahol szinte minden alkalommal találkozom MAGammal. Bár néha pedig pont ott jön szembe, ahol legkevésbé sem számítottunk rá.
Neked mi segít megtalálni a belső hangot, mikor tudod, hogy na ez az?
- - - - - - - - - -
Biztos neked is van hasonló történeted. Ha igen, nagy örömmel vennénk, ha megosztanád velünk. Egyszerűen írj e-mailben, névtelenül, vagy névvel. Csinálunk belőle egy gyűjteményt. Ezek a történetek azt hiszem mások számára is nagyon tanulságosak, sőt erőt adóak lehetnek!! Sok kicsi, sokra megy :)
