2017. április 10., hétfő

A játék több mint szórakozás


Játék, mint evoluciós szükséglet


Miért fontos a játék? Valóban olyan fontos a játék?
Minek játszunk? Hogyan lehet jól játszani? Mi köze van a játéknak a szabadsághoz, kreativitáshoz?

Többen kutatták már a játék fontosságát. Stuart Brown, neuróbiológus, a bűnelkövetők, sorozatgyilkosok személyiségét vizsgálta és a mély feltárásból arra a következtetésre jutott, hogy sokan közülük nem tudott játszani az arra érzékeny életszakaszában. A játék megvonása tehát a személyiségstruktúrában-, és fejlődésben is sérüléshez vezethet.
 


A játék olyan mélyen belénk vésődött evolúciós szükséglet, mely erőteljesebb, mint a nemi identitás.


A fejlettebb élőlények alapszükséglete a játék, ami szükséges a túléléshez,  a komplexebb problémamegoldó készség fejlődéséhez. 

Játék nélkül nincs szabadság. szabadság nélkül nincs játék, ahogy művészet sem.


Játék kell az életben maradáshoz!


Egy patkányokkal végzett kísérlet bizonyítja, mennyire mély evoluciós szükséglet a játék. A patkányokat két csoportra osztották. Az egyik csoportot hagyták játszani, a másikat nem.

Majd egy macskát engedtek közéjük. A patkányok, ahogy megérezték a macska szagot, mind elbújtak, egytől egyig. Igen ám, de azok a patkányok, akiket nem hagytak játszani, nem merészkedtek elő, ott maradtak a búvóhelyükön és mind elpusztultak!!

Azok a patkányok, akiket hagytak játszani, lassan előbújtak, elkezdték feltérképezni a terepet. Túléltek! Míg a nem játszó patkányok elpusztultak.

Mondhatjuk, hogy nade mi közünk van nekünk a patkányokhoz? Köszönjük szépen. Az az igazság, hogy még ha ki is kérjük magunknak ezt a szemtelen hasonlítgatást, agyunk mégis sokban hasonlít az övékhez. 

Az agyuk (ahogy az emberi agy is)  részben elsorvad pl., ha nem játszhatunk egy bizonyos életkorban.


Játék és innováció


A kreativitást igénylő szakmákban, ahol valami újat, nem mindennapit, eredetit szeretnének létrehozni, játszótérhez hasonló teret próbálnak imitálni. Jó példa erre a csúszda, a színes falak, a csocsó asztal és egyéb játékra serkentő eszközök, design elemek.




Google iroda Zürichben
további képek: http://realista.hu/news/details/130695


Aweber iroda

A tudósok a kézzel való gondolkozás fontosságára is felhívják a figyelmet.

Amerikában olyan területekre, ahol komoly tudományos munkát kell végezni, ahol szükség van komplex gondolkodásra és problémamegoldó képességre, nem vesznek fel valakit, ha "csupán" "summa cum laude" végzettsége van, bárhonnan is jön az illető. Fontosnak tartják, hogy milyen a kézügyessége, oldott-e meg valaha kézzel feladatokat. Gondolkodott-e kézzel?

A kéz és az agy kapcsolata fontosságára hívják föl a figyelmet, az agy serkenti a kezet, a kéz az agyat, ez oda-vissza kapcsolat.



Semmi sem tudja úgy beindítani az agyat, mint a játék. Izgatni kezdi a kisagyat, majd a homloklebenyt, segíti a memória működését.



Ezért tisztelni kell a játékot, felnőtt korban is!
Pláne gyerekeknél!
Nincs jobb és hatásosabb, mint játszva tanulni!!

 



Gyerek - játék?

Ugyanakkor csak biztonságos közegben lehet igazán jól játszani, ha a résztvevők ismerik és elfogadják a szabályokat.
Megfigyelhetjük a gyermekeknél is, ha biztonságos közegben vannak, sokkal szívesebben és belemerültebben játszanak, akár egyedül is.


Bizalom kell a játékhoz, bizalom kell a kreativitáshoz is.  A játék ugyanakkor komoly dolog, melynek szabályai és keretei vannak.


Mi köze van a játéknak a művészethez és az alkotáshoz?


 


 Az alkotás is egy játék, ahol számos lehetőség közül válogatunk, kísérletezünk a mozdulatokkal, a színekkel, formákkal. A lehetőségek száma korlátlan, ahogy a megoldásoké is. Így a művészetnek, alkotásnak  is egyfajta játék.

Gyerektánc, táncterápia és játék



Hasonlóképpen, egy gyerektánc, vagy táncterápia, gyerekdráma csoporton is számtalan interakcióra van lehetőség. A testi találkozások, az egymásra hangolódás nem csak a testet mozgatják meg, hanem az elmét is, a gyerekek játszanak a különböző találkozásokkal, játszanak egymással, számtalan helyzetet és találkozást élnek át.

A gyermek átéli, hogy lehet találkozni a földön hemperegve, a levegőbe szökkenve, illetve a fantázia terében különböző álatok és egyéb lények bőrébe bújva.
Létrejön egy tér, egy "mintha tér", melyben a játékosság és az önkifejezés a szabadság élményével párosul.

Így segít a szabadon mozgó test a szabadon mozgó elme megéléséhez. A szabadság pedig együtt jár az alkotó folyamatok, az önkifejezés és nem utolsó sorban a kreativitás fejlődésével.

Próbacselekvések sorozatán át, a gyermek megtanulja, hogy a megoldások száma kimeríthetetlen, ahogy azt is, hogy nincs jó és rossz megoldás. Tapasztalatot szerez arról is, hogy nem lehet hibázni, bátran indulhat bármely irányba, egészen addig, amíg magát, vagy másokat nem veszélyeztet.
 

 A szabadság tanulása és megélése, a játékosság lehetősége és megerősítése egyre nagyobb önbizalomhoz és önkifejező készséghez segít, ami együtt jár a kreatív struktúrák és készségek fejlődésével.

Szeretnél jelentkezni valamelyik foglalkozásunkra?
Csak érdekel a táncterápia, gyerekdráma?
Szeretnél híreinkről értesülni?




Felhasznált irodalom:

http://www.ted.com/talks/stuart_brown_says_play_is_more_than_fun_it_s_vital#t-271194
http://napekszer.hu/cikkek/a-kreativitas-pszichologiaja/
Mark Solmes előadása: Játék és művészet
http://www.upd.unibe.ch/research/symposien/HA18/herbstakademie_program_2015_online.pdf


képek: 

https://officesnapshots.com/photos/43633/
https://www.buzzfeed.com/ariellecalderon/places-where-youd-rather-be-working-right-now?utm_term=.xj5a93qLqd#.cn6N2BdYdO
http://www.interiordesign.net/slideshows/detail/9395-were-all-connected/
http://500more.com/gamification-healthcare-good-bad-ugly/

2017. április 7., péntek

Hogyan gyógyít az alkotás?

Hogyan tudsz erőforrást gyűjteni az alkotás segítségével? 

  Nem kell műalkotást létrehozni ahhoz, hogy az alkotás erőforrás legyen!



kép forrás: Pinterest

Egy tanulmány szerint, mely az amerikai (hol máshol) Journal of Positive Psychology jelent meg, azt bizonyítja, hogy már az olyan kreatív elfoglaltságok, mint a főzés, kötés, vagy firkálgatás is befolyásolhatják az általános jóllétet.

A kísérletben 658 személyt kértek meg arra, hogy két hétig vezessenek naplót, írják le milyen hangulatban telt a nap, jegyezzék föl végeztek-e valamilyen kreatív tevékenységet.
A résztvevők ezzel együtt kitöltöttek egy ún. „flourishing scale,” (A ‘flourishing’ egy fogalom, ami Martin Seligman pszichológustól származik, kivirágzást jelent és a jól-lét egy új értelemzésére utal - az öröm átélése, az elmélyülés és önmegvalósítás által). A kérdőívben olyan kérdések szerepeltek: „Ma érdeklődéssel és odaadással vettem részt a napi tevékenységekben” vagy „Ma jól és támogatóan működtek társas kapcsolataim.” 

A naplók elemzéséből az derült ki, hogy azok, akik részt vettek valamely kreatív tevékenységben az egyik nap, másnap szignifikánsan energikusabbnak, lelkesebbnek érezték magukat a következő napon. 
A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a mindennapi kreatív tevékenységek is közvetlenül fokozzák  jóllétet és a jó hangulatot, nem csupán a mesterművek létrehozása.

Még az is kiderült, hogy még az álmodozás is segíti a kreativitást! (De azért hosszú távon jobb, ha nem elégszünk meg ennyivel :)
Tehát az alkotás segít, hogy közelebb kerüljünk erőforrásainkhoz és jobban legyünk, ami azért nem kis dolog akkor, ha épp szárnyainkat nyitogatjuk :)


 Miért  jó hibázni?

 Siker, mint a jéghegy csúcsa




Az alkotás arra is nagyon jó, hogy komolyabb következmény nélkül hibázhassunk, elhagyhassuk a komfortzónánkat.

A kísérletezésben mindig van olyan, ami nem működik, de anélkül nem lehet megtalálni, ami igen. Bizony bátorság kell minden festőnek ahhoz, hogy  a fehér lapot elkezdje befesteni, mert elrontott képek százain át vezet az út a mesterműhöz. Ez annyiban érdekes, hogy az élet is egy mestermű, mindenkinek az egyéni és saját műve. Hibázni tudni kell, megtapasztalni, hogy nem dől össze a világ, még akkor sem, ha abban a pillanatban nagyon is úgy hisszük. 




Persze sokszor, csak a végeredményt látjuk egy másik ember életében, talán irigykedünk is rá, milyen jó neki, pedig a siker mögött mindig sok kudarc, melléfogás és rengeteg munka van. Az alkotás nem kemény munka, nem szabad, hogy az legyen, de önmagunkba fektetett munka.


Az alkotás leginkább olyan saját erőforrás, mely mindenki számára elérhető. Egyrészt minden alkotás egyedi, megélhetjük benne önmagunkat. Nincs két egyforma hang, egyforma vonal, egyforma mozdulat, vagy szöveg, de még két egyformán elültetett virág sincs, vagy megszerelt autó, megkötött pulóver… 

Ha a komfortzóna tágításáról szeretnél többet olvasni:http://www.tancter.hu/2017/04/hogyan-tagithatod-komfort-zonad.html





2017. április 2., vasárnap

Hogyan tágíthatod a komfort zónád?


Hogyan tágíthatod a komfortzónád?Hogyan tudsz erőforrást gyűjteni az alkotás segítségével? 


Fontos, hogy kis apró lépésekben tudunk haladni. Vizuális hasonlattal élve, ha az a célunk, vagy álmunk, hogy megmásszuk a Kilimandzsárót,  és egy hátizsákkal rögtön  a hegycsúcsra kapaszkodunk, valószínű, hogy vállalkozásunk kudarcba fullad. Nem azért, mert képtelenek vagyunk rá, csak kihagytuk a tanulási folyamatot.

Ha rögtön a Kilimandzsáró tetején akarunk lenni, ugyanúgy nem sikerül céljainkat elérni, mintha a megszokott sík terepen masírozunk életünk végéig.  

Ez persze a Kilimandzsárónál elég szembeszökő, ritka az ilyen méretű földtől való elrugaszkodás. De, ha felkészülünk rá, testileg-lelkileg, és eszünkbe véssük, hogy ez nem lesz könnyű, de mondjuk elképzeljük magunkat a Kilimandzsáró tetején, ahogy boldogan lebegtetjük a zászlót, esetleg társakat is találunk hozzá, akik hasonlóan “őrültek”, mint mi, akkor könnyebben feljutunk.

Tehát ami segít a komfortzóna tágításában, röviden:
  1. Komfortzónádat térképezd fel minél jobban, akár keresd meg azokat a helyzetek, személyeket ahol, akikkel biztonságban érzed magad és ahova bármikor vissza tudsz húzódni!
  2. Bontsd apró részekre a nagy falatot és a napi adagra koncentrálj!
  3. Köteleződj el a célod mellett!
  4. Térképezd fel erőforrásaidat, erősítsd őket, keress újakat!
  5. Ismerd meg önmagad minél jobban és belső hangodat :)
  6. Sajátíts el stresszoldó technikákat, vagy ismerd fel, mi az, ami segít ellazulni, ami korábban segített!
  7. Élvezd ahol vagy és ne üsd magad, ha még nem vagy ott, vagy szeretnél kicsit megpihenni!

De ezeket az okosságokat bizonyára ismeritek már. De hogyan függ mindez össze az alkotással?


➤ Hogyan segíthet tehát az alkotás a komfortzóna tágításában?



kép forrás: Pinterest

Az alkotás leginkább olyan saját erőforrás, mely mindenki számára elérhető. Egyrészt minden alkotás egyedi, megélhetjük benne önmagunkat. Nincs két egyforma hang, egyforma vonal, egyforma mozdulat, vagy szöveg, de még két egyformán elültetett virág sincs, vagy megszerelt autó, megkötött pulóver… 

A kreativitás, alkotás segít:
  • a saját ERŐFORRÁSOK feltérképezésében
  • a szabad kísérletezésben,
  • a problémamegoldó készség fejlesztésében,
  • stresszoldásban,
  • az önismeret fejlesztésében
  • és az érzések kifejezésében.

Mindez természetesen serkentően hat, támogatást jelenthet bármely feladattal való megbírkozásban.

Énünk újra felfedezése izgalmas, örömteli kaland. Az alkotásból és a csoport folyamatokból inspiráció és motiváció fakad. Egyénileg is lehet alkotni, otthon, vagy bárhol a szabadban, nem kell feltétlenül támogató közösség hozzá. 

Biztos sokan ismeritek a mostanában divatossá váló színezőket, sokan imádják és esküsznek rá és ez teljesen rendben van. Személy szerint azt gondolom, hogy létezik ennél sokkal sajátabb, önállóbb és szabadabb önkifejezési forma is! Lehet ez rajz, festés, de írás is, akár mindegyiket vegyítve.
Ilyen pl. a kreatív naplózás is. Erről még lesz szó a későbbiekben! 






LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...