2012. május 23., szerda

Belső kertek 2.


     
A tánctér csoportok résztvevőinek visszajelzései alapján.. 2. rész

 "A csoport vezetőitől és a társaimtól jövő elfogadás meglepett, váratlan örömmel töltött el és további kísérletezésre inspirált. Elkezdtem önmagamra figyelni, érzékelni a saját testi reakcióimat és a velük kapcsolatban álló érzelmeket is. Láttam, hogy mások hogyan dolgoznak saját belső világuk megismerésén és alakításán, és észrevétlenül ez része lett a mindennapjaimnak. Annyira szeretném, hogy ez így is maradjon!
Egyszer, már a csoport lezárulta után, szomorú voltam, és elindultam, hogy kisétáljam magamból a bánatot. Ahogy bolyongtam a városban, hirtelen a foglalkozások helyszínén találtam magam. Akkor tudatosult bennem, hogy ezek az alkalmak mekkora támogatást jelentettek. Hogy most, amikor már egyedül "támogatom önmagam" problémáim megoldásában, önkéntelenül is arra indulok el, ahol mindezt először próbáltam ki. Köszönöm Gabinak, Dórinak és minden társamnak. :)"
                                                  Juli,   42 éves könyvtáros

A Tánctér célja, hogy minden korosztályt hozzásegítsen ahhoz, hogy megtalálja azt a belső táncost, akit majd tovább vihet hétköznapjaiba, aki segíti abban, hogy teljesebb, jobb és örömtelibb életet éljen. Ezt a táncost nem úgy kell elképzelni, mint egy tánclépéseket ismerő, vagy nagyon szép mozdulatokat lejtő táncost. sokkal inkább szó van itt arról, hogy a belső táncos gyógyító ereje, tudása mindenkiben ott lapul és bármikor felszínre hozható. Nem kell sem szépen, sem jól mozogni ahhoz, hogy megérezzük saját erőnket, sőt sokszor épp a vad és ősibb mozdulatok azok, melyekre szükségünk van.




  1. Miért épp a test és a tánc? Miért épp a mozdulatból indul?
Minden organizmus sajátja a mozgás és a legtöbb organizmus magában rejti a gyógyulás, öngyógyítás képességét is. Csoportjainkon igyekszünk kapcsolatba kerülni a belső gyógyító energiákkal, itt különösebb erőlködés nélkül megélhetjük saját elevenségünket. Mi hiszünk abban, hogy mindenki tud táncolni, hiszen a lélegzet vétel is egyfajta tánc, vagy az izmok mozgása. Sajnos nagyon korán, a szocializáció folyamán, vagy különböző táncórákon igyekeznek megtanítani bennünket arra, hogy mi a helyes, ami szép, ami illik. Ez sokszor teljes ellentétben áll azzal, ami valójában jól esik, esne nekünk. De megtanuljuk, mert tanulékonyak vagyunk. Nagyon hamar elfelejtjük a belső tudást, és később csak figyelemmel és irányított feladatok segítségével tudunk vissza találni ehhez az eredendő és jó állapothoz. A csoportfolyamatok során egyre jobban belekerülünk a testünkbe, ismét felfedezhetjük magunkban a “belső táncost”,  és átalakulhatjuk saját test-érzetünk, kapcsolati mintáinkat, a külvilág érzékelését. 

    2. Miért fontosak a képek? 

Az IKT-ban nagyon fontos szerepet kapnak a képek, akár belső képek, akár külsővé tett képek ezek.  A képben manifesztálódik a forma, mely így nem illan el és újra felidézhető lesz. A papírlap, egy lehetséges lenyomatot őriz, egy állomást, ahol jártunk, valamit, amit érzünk, melyben felismerhetjük önmagunkat. Egyfajta tükör ez, melynek íve és optikája emlékeztethet arra, amit korábbi éveinkben átéltünk.

  3. Miért nem elég sokszor, ha egyszerűen csak beszélünk róla?

Sokszor elég, de nem mindig és nem mindenkinél. Ráadásul sokszor nem is tudjuk megfogalmazni, vagy egyszerűen nem elérhetőek a tartalmak a szavakon keresztül. A képek, mozdulatok segítségével ott érjük el a traumát, ahol az keletkezett, ahova a gyökerei futnak (pl. korai élmények, kapcsolati minták). Képeken, hangokon, mozdulatokon keresztül elérhetjük a szó előtti tartományt és felhozhatjuk onnan azt, mely segítheti a felismerés és a megértés folyamatát. A beszélt nyelv, szimbolikus jelrendszert használ, mely adott fonéma készlettel rendelkezik és meghatározott szintaktikai szabályok szerint építkezik. A szavak világa már feltételezi az absztrakcióra való képességet, hiszen ki kell választanunk azt jelölőt, mely segítségével kifejezhetjük magunkat. Nem közvetlenül, hanem többszörös áttétellel érhetünk el a dologig, a lényegig.






2012. május 19., szombat

Belső Kert táncterápiás műhely


 
Komplex művészetterápiás műhely Nőknek
Alkotási lehetőség és megismerési folyamat
sok képpel, mozgással

 
Közeledik a nyár és június folyamán 2 saját élmény műhelyt is ajánlunk Neked! A műhelyeket együtt, vagy külön-külön is látogathatod. Más a fókusz, de a módszer ugyanaz, az Integrált Kifejezés és Táncterápia komplex eszköztárát használjuk: rajzolást, festést, drámát, mozgást, táncot…
Gyere el, próbáld ki mindkettőt, vagy csak az egyiket, ahogy időd, lelkesedésed, családod J engedi!
Sok évnyi tapasztalat, tudás gyűjtőhelye egy ilyen csoport. Alkalmaink bensőséges légkörben telnek, tapasztalataink szerint a közös érdeklődés és közös sors nyitottá teszi a résztvevőket egymás érzéseire, történéseire. Mindenkinek vannak elhanyagoltabb, virágzóbb és felfedezésre váró részei belső kertjében, melyeket szemügyre vesszünk és igyekszünk gazdagságukból, hiányaikból, a hervadásból és virágzásból egyaránt tanulni. A kreativitás öröme, az önfelfedezés tere új utakat nyithat meg előttünk, új élményeket kínál, ahogyan még nem láttuk magunkat…
Közös alkotási folyamat, ahol azonban a hangsúly az önismereti munkán van!

Neked ajánljuk a műhelyt akkor is:
  • ha keresésben vagy,
  • szeretnél többet megtudni arról, hogyan kapcsolódsz másokhoz
  • elakadást  érzel, nem tudod hogyan oldhatnád
  • szeretnéd megérezni, Neked mire van szükséged és ehhez támogatást kapni
  • szeretnél erőt gyűjteni, töltekezni
  • vágysz arra, hogy átmozgasd, bemozgasd a  tested,
  • érdekel mit üzennek a testi jelek
  • új ismeretekre vágysz,
  • hasonló érdeklődésű emberekkel szeretnél megismerkedni és időt tölteni.


Témák:
2012. június 14-15.-  Fókuszban a Test és az erőforrások
2012. június 29-30. - Női vonal kutatása, a termékenység virágai


2012. június 14-15. - Fókuszban a Test és az erőforrások

Mivel hiszünk a test-lélek-tudat egymásra hatásában, minden területen számíthatsz egy kis táplálékra, netán javulásra. Tehát a mozgásos feladatok segítenek abban, hogy jobban megismerd magad, a saját igényeidet, segítenek abban, hogy problémáidon, nehézségeiden dolgozz. Mindez persze visszahat a lélekre is, hiszen egyrészt többet fogsz mozogni, másrészt érzékenyebb leszel testi jelzéseidre, vagy ha épp túlérzékeny vagy, akkor segítséget, támogatást kapsz ahhoz, hogy jobban viseld azokat, jobban tudj testeddel együtt élni. Célunk, hogy egy egészségesebb, jobb élethez segítsünk. 

Fáradtnak érzed magad és szeretnél ismét feltöltődni? Fáj valamid, de nem tudod miért? Szeretnél erőt meríteni, de nem tudod honnan? Kutatod mi ad megnyugvást, hogyan tudsz ellazulni? Egyszerűen csak szükséged van térre, ahol szabadon mozdulhatsz, alkothatsz, táncolhatsz?


Nem ígérünk megoldásokat, de lehetőséget igen:
  • a test megmozgatására, átmozgatására, szabad táncra, mozgásra,
  • egyes helyzetek, problémák más nézőpontból való megközelítésére,
  • a testhez kapcsolódó témák, főleg egészség és erőforrások képben, mozgásban való megjelenítésre, kutatására,
  • elakadások feltérképezésére, lazítására
  • rugalmasság kutatására,
  • mozgástér bővítésére,
  • testtudati munka mélyítésére,
  • jól használható technikákat ismerhetsz meg, melyeket a hétköznapjaidba is tovább vihetsz..
Ha a fenti kérdések egyikére IGEN a válasz, gyere el és próbáld ki műhelyünket!

Találkozásainkon a csoport megtartó ereje és a biztonságos keretek hozzásegítik a tagokat saját kérdéseik, válaszaik megtalálásához. A jelentkezőt egy komoly, ámde játékos, varázslatos, de legfőképp élményben gazdag utazásra invitáljuk.


2012. június 14-15. - Női vonal kutatása, a termékenység virágai

A műhely résztvevőit utazásra hívjuk, melyen találkozhatnak a bennünk élő ősök mozgásmintáival.  Az alkotás folyamatában egy olyan “mozgásdrámával” dolgozunk, ahol az egyes generációk tagjai a résztvevők saját testi emlékezete és belső képei nyomán jelenítődnek meg. A tudattalanul hordozott örökségek testi, mozgásos és szimbolikus megjelenítése, az élmény megosztása és az előző generációk tapasztalatának, támogató, megtartó erejének felfedezése és megélése állnak a műhely középpontjában.

Neked ajánljuk a műhelyt, ha:

  • szeretnél a termékenység témáin dolgozni (nem csak a családalapítás, gyermekáldás témái, hanem bármilyen vállalkozás, munka, hivatás is ide tartozik)
  • elakadást  érzel, nem tudod hogyan oldhatnád
  • szeretnél női felmenőidtől tanulni, támogatást kapni tőlük
  • szeretnéd megérezni, Neked mire van szükséged és ehhez támogatást kapni
  • szeretnél erőt gyűjteni, töltekezni
  • vágysz arra, hogy átmozgasd, bemozgasd a  tested,
  • érdekel, mit üzennek a testi jelek,
  • új ismeretekre vágysz.

A műhelyeket problémákkal küzdő, vagy egyszerűen csak önmagán dolgozni vágyó egészséges ember személyiségfejlesztésére fókuszál. A kurzus nem követel előzetes tánctudást, se jó rajzkészséget, csak nyitottságot a mozgásra, kimozdulásra, elmozdulásra.

Ha tetszik a módszer és mélyebben szeretnéd a kutatást folytatni, akkor Neked azt ajánljuk, hogy a műhely után csatlakozz hosszabb lélegzetű sajátélmény csoportunkhoz!

Időpontok:
Fókuszban a Test és az erőforrások
2012. június 15. 17.30-21.00-ig és
2012. június 16. 10.00-13.00-ig és 14.00-18.30-ig

Női vonal kutatása, a termékenység sokszínűsége
2012. június 29. 17.30-21.00-ig és
2012. június 30. 10.00-13.00-ig és 14.00-18.30-ig



A műhely ára:
Június 10-ig befizetve: 17500 Ft/1 műhely, 30 000 Ft / 2 műhely
később, vagy a helyszínen: 19500 Ft / 1 műhely 35 000 Ft./ 2 műhely

Csoportvezetők:
Horváth Dorottya - pszichológus,Integrált Kifejezés-, és Táncterapeuta, gyermekpszichodráma vezető
Salz Gabriella – Képzőművészetterapeuta (PTE), Integrált Kifejezés-, és Táncterapeuta
email Dóri T: 0620 661 4807 (Horváth Dorottya)
email Gabi, T.: 0620 314 7671 ( Salz Gabriella)

A műhelyek minimum 5, maximum 12 fővel indulnak!

A létszámlimit és maximum miatt kérjük előzetesen jelentkezzetek be!

Az itt látható gyönyörű képeket Poór Kata készítette. 
Ha szeretnétek tőle rendelni, itt vehetitek föl vele a kapcsolatot: www.poorkata.com

2012. május 12., szombat

Belső kertek 1.




Egy olyan sorozatot kezdünk, ahol a táncterápiás csoporton résztvevők visszajelzései ihletik az írást.  Először Nono következik. Olvassátok szeretettel.


Két évvel ezelőtt kipróbáltam a táncterápiás csoportot. Ezek a táncterápiás játékok sok mindenben segítettek. Segítettek, hogy még jobban megismerjem önmagam, több önbizalmam legyen, hogy rájöjjek, milyen fontos nekem a mozgás, a tánc. Fontos, mert belevihetem a bennem felgyülemlett feszültséget, bánatot, és ezáltal könnyedebbnek érzem magam. A csoporttagoktól maximális elfogadást, figyelmet, biztatást kaptam. Gyönyörű, felemelő, átütő táncok születtek. Minden óra fantasztikus élményekkel ért véget, és közelebb vitt önmagamhoz. Már alig vártam a következő alkalmat. Életre szóló útravalót kaptam a végén a lányoktól. Köszönöm.
Egy alkotótáborban aztán a gyerekeimmel is részt vettem. Itt táncoltunk, festettünk, rajzoltunk, doboltunk, meséltünk. A két nagyobbik gyerekem csodálatos tűzmadár és tűztündér táncot lejtett a tábor végén.” (Nono)

Ebben a visszajelzésben nagyon pontos utalás van arra, mi is történik valójában. A női csoporton létrejön egy tér, egy közösség, melynek kereteit a csoportvezetők adják meg, de nagyon sok múlik azon, hogy kik lépnek be ebbe a térbe és mit raknak bele. Nincs elmozdulás belefektetett munka nélkül. 

Mi nők vagyunk jelen, készen arra, hogy elfogadjuk, támogassuk egymást nőiségünkben, emberségünkben. Régebben, pl. a fonóban, ezek a tapasztalatok spontán kicserélődhettek, tovább szövögethették őket, bele az évszázados tapasztalat szőtteseibe. Ma azonban híján vagyunk ennek a tapasztalatcserének. Miközben mindenki magában hordozza a női bölcsességet, csak sokszor hozzáférhetetlenné válik mindez, túl sok a gaz, ami elvonja a figyelmet. Sokévnyi tapasztalat, tudás gyűjtőhelye egy ilyen csoport. Alkalmaink bensőséges légkörben telnek, tapasztalataink szerint a közös érdeklődés és közös sors nyitottá teszi a résztvevőket egymás érzéseire, történéseire.
Mindenkinek vannak elhanyagoltabb, virágzóbb és felfedezésre váró részei belső kertjében, melyeket szemügyre vesszünk és igyekszünk gazdagságukból, hiányaikból, a hervadásból és virágzásból egyaránt tanulni. A kreativitás öröme, az önfelfedezés tere új utakat nyithat meg, új élményeket kínál, ahogyan még nem láttuk magunkat. A Kutatáshoz a művészetterápia komplex eszköztárát használjuk: rajzolást, festést, drámát, mozgást, táncot…





Amikor valaki átéli a saját magában rejlő alkotó lehetőségeket és forrásokat, sokszor közvetítővé válik saját családja, szerettei számára is.  Ha mint anya, megéli, átéli teste rezdüléseit és az alkotó energiák áramlását, gyakran új csatornákat nyit meg gyermekeinél is. Ami az anya számára „jelen” van és átélhető, az a gyermekei számára is könnyebben hozzáférhető. Egyszerűen hozzásegítheti őket az alkotó források megtalálásához, illetve keresni fogja azokat a lehetőségeket, ahol azok megnyilvánulhatnak. 


Szelf - szelf - szelf

Az alábbi írás nagy segítséget jelent mindazoknak, akiket érdekel a szelf-fogalom alakulása, ill. a kötődés kutatás. Nagyon jó írás.

PETER FONAGY - MARY TARGET: A kötődés és a reflektív funkció szerepe a szelf fejlődésében


A "szelf" és a szelfhez kapcsolódó fogalmak iránti érdeklõdés az utóbbi idõben  jelentõs mértékben visszatért a társadalomtudósok és a fejlõdéssel foglalkozó  tudósok körében (pl. Bracken, 1996; Ciccheti és Beagley, 1990; Ciccheti és Toth, 1994). A szelf iránti pszichológiai érdeklõdést gyakran Jameshez vezetik vissza (1890, 1892), aki a szelf két aspektusát különböztette meg: az "én"-t mint szubjektumot (I) és az "én"-t mint objektumot (Me). A szubjektum-"én" (I) aktív ágens, mely felelõs az objektum-"én" (Me) szelf-fogalmának kialakulásáért. A mai kognitív idegtudomány terminusaiban az objektum-"én" (Me) a mentális reprezentáció, míg a szubjektum-"én" (I) azokat a mentális folyamatokat és funkciókat öleli fel, melyek a szelf reprezentálását teszik lehetõvé (Mandler, 1985). A szubjektum-"én" (I) szervezi és értelmezi az élményeket, biztosítja az élmények idõbeli folytonosságát,a szabadság és a kezdeményezés érzését kelti, valamint olyan élményeket hoz létre, melyek által az egyén önmagát mint különálló személyt észleli. tovább

forrás: http://www.c3.hu/scripta/thalassa/98/1/2fon.htm

2012. május 9., szerda

Határátkelők


Ha most hétvégén úgy érzed, hogy a napozás helyett szeretnéd inkább a tudásodat gyarapítani, akkor gyere el  a Pszichoterápia folyóirat 8. konferenciájára, ami Budapesten lesz, május 11-12-én.

A cím nagyon jó: „Határátkelők”

Ami még jobb, Horváth Dóri, a Tánctér egyik munkatársa is ott lesz a kerekasztal beszélgetés egyikén, ő fogja képviselni a gyerekdráma módszert a mozgásos terápiákon belül.

Kerekasztal-beszélgetés:





9.00-10.30
Jókai Mór terem
 Így jártunk! – Mit gondolunk a mozgásról a mozgással (is) dolgozó pszichoterápiás megközelítésekben?
Horváth Dorottya, Kökény Veronika, Molnár Magda, Révay Réka, Szili Katalin
Moderátor: Pete Nóra




Ízelítő a konferencián feldolgozásra kerülő témákból:
  • terápiás folyamaton, terápiás kapcsolaton belül (például belső világ – külső világ; munkamódok váltása; terápiás szetting váltása; terápiában és utána);
  • test és lélek, tudatos és tudattalan között; az üléseken belüli folyamatban (például játék és megbeszélése, mozgás és reflektálása);
  • a terápiás/tanácsadói kapcsolatban (például határok lezárása – átlépése);
  • a terápiás formák között (például egyszemélyes családterápia; párhuzamos egyéni és csoportterápia);
  • a terápiás módszerek között (például technikai eklekticizmus; elméleti fogalmak kiterjesztése/bevonása) – hogyan változik a terapeuta identitása?;
  • alkalmazási területek, célok között (például vezetői tanácsadás /coaching/ – terápia burkolt váltakozása);
  • a határátkelés folyamata, élménye és kezelése; a határon belül maradás vagy éppen a határátlépés pozitív-negatív következményei.                                                                                              (forrás: www.pszichoterapia.hu)

A további programot és a részleteket megtaláljátok itt:

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...