Egyik csoportomon az egyik tag így fogalmazott: „Az áldozati lét olyan, mint a mocsár. Könnyű benne ragadni, de lehúz.“
Valóban így van ez. Nyilván vannak elkerülhetetlen szerepek, először nem mi osztjuk magunkra.
Sokszor épp azért vagyunk benne, mert ezt tanultuk. Bántalmazó szülök, vagy feldolgozatlan gyermekkori traumák a leggyakoribb eset. Sokszor semmi látványos nem kell ehhez, nem feltétlenül szükséges, hogy verjenek, vagy megerőszakoljanak ahhoz, hogy bántalmazva legyünk.
Bántalmazás mindaz a helyzet, kapcsolat, amiben nem kaptuk meg a minket emberként megillető törődést, védelmet, szeretetet. Lehet, hogy van szülőnk, csak sosem tudott megfelelően hangolódni ránk... lehet, hogy mindent megtettek értünk, mégsem kaptunk igazi szeretet, bizalmat. Lehet persze az is, hogy ennél rosszabb dolgok történetek, pl. alkoholista szülőnk volt, vagy valóban fizikai erőszakot alkalmazó.
Ezekben a kapcsolatainkban nem tudtuk megtanulni, hogy elég jók vagyunk, hogy a szeretethez nem kell, hogy bármit eltűrjünk.
Ebben a helyzetben NEM JÓ STRATÉGIA, ha azt mondjuk MINDEN RENDBEN VAN! Az sem jó, ha azt mondjuk, minden szép és jó!
Nincs minden rendben! Jobb, ha nem a pozitív pszichológia blödségeit fogadjuk el! Ha rossz volt, akkor az nem jó!
Mit tehetünk annak érdekében, hogy jobb legyen nekünk és lassan elhagyjuk az áldozat szerepet?
Nagyon röviden a következőket:
1. elismerjük, hogy áldozatként működünk,
2. felismerjük, hogy ebben nekünk is részünk van,
3. foglalkozunk a hiányainkkal, feldolgozzuk a múlt sérüléseit,
4. Elgyászoljuk, ami már nem lehet,
5. felelősséget vállalunk azért, ami még lehet,
6. Elkezdjük tudatosan meghúzni határainkat, NEM-et mondani arra, ami nem jó nekünk, ami lehet egy kapcsolat, munkahely, bármi...
7. kezdhetjük kis lépésekkel, pl. saját élet, örömök, hobbi keresésével, amivel magunkra mondunk IGEN -t!
Kis lépésekkel is lehet indulni, teljesen rendben van, ha nem rögtön az egész életedet alakítod át!
Ha elbizonytalanodsz, az teljesen rendben van!
A bizonytalanság nem jelenti azt, hogy feladtad! Éld át az érzést, ne nyomd el! Mindig jönni fognak érzések, ha átéled őket nem pedig elnyomod, segíteni fognak!
Megengedheted a bizonytalanságot, szomorúságot! Ha egyszer már jártál az úton, ami segített, vissza fogsz találni oda!
Eltévedni ér!
Bizonytalankodni ér!
Felelősségvállalás nem azt jelenti, hogy most már tökéletesen fogsz működni, hanem, hogy elköteleződsz a gyógyulás mellett, saját magad mellett és ha kis lépésekben is, de haladsz!
Tudd, hogy értékes vagy!
Nem azért, mert más azt mondja! Önmagadért!
Hogy kerül ide a művészetterápia?
Van olyan, hogy olvasgatunk otthon, pl. elolvassuk ezt a cikket, meg még sok más cikket, írást, beszélgetünk a barátainkkal, szüleinkkel, olyan emberekkel, akikben bízunk és szép lassan saját magunk, a saját erőnkből képesek vagyunk mozdulni, változtatni.
De előfordulhat az is, hogy segítségre van szükségünk. Szükség van egy terapeutára, vagy terápiás csoportra. Saját tapasztalatom az, hogy a művészetterápia minden lépéshez tud segítséget adni. Persze az is lehet, hogy valaki nem szeretne csoportba járni, hanem az egyéni terápiát választja.
Minden rendben van, csak tudj bízni a szakemberben, akit választasz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése